pofon

    Ültem a kocsiban, és csak bambultam magam elé. Úgy éreztem a végzetem felé közelítünk. Nem tudtam kikapcsolni pörgő gondolataimat. Úgy cikáztak az agyamban, mint halak az akváriumban. Ráadásul hányingerem is lett. A szokásos lámpaláz tüneteit kezdtem produkálni. Nem tudtam ellene küzdeni. Olyan erővel tört rám, mint egy lecsapó hurrikán. Minél jobban menekülök előle, annál gyorsabban közelít.

    Öklendezi kezdtem, de nem mertem szólni, hogy álljunk meg egy kicsit.

    - Egyél egy kis csokit, az jót fog tenni! – mondta az edzőm, miközben hátranyújtott egy egész tábla csokit.

    Elvettem tőle, de úgy éreztem, ha ebből csak egy kockát is lenyomok a torkomon, biztos jön az eddig visszafojtott hányás. Már attól, hogy ránézem újra öklendeznem kellett.

    - Enned kell belőle egy kicsit, adni fog egy kis erőt meccs előtt. – noszogatott újra az edző.

    Nyíregyházán jártunk. Életem első bokszmeccsére tartottunk, amit történetesen egy strandon rendeztek meg a nyár kellős közepén. Tizenöt éves voltam, és még csak másfél éve kezdtem ökölvívásra járni, lány létemre. Egyszóval fogalmam nem volt arról, mire is számíthatok egy ilyen rendezvényen. Egyszerűen nem voltam erre felkészülve.

    Mit volt mit tenni, tudatlanként, csak egy tapasztalt emberre hallgatsz. Ebben az esetben az edzőm, pedig a legjobb tanácsadó volt. Így hát törtem a csokiból egy kockát, és nagy levegőt véve, betuszkoltam a számba. Bár ne tettem volna. Rögtön elsápadtam, öklendezni kezdtem. Még a fuldoklás is rám jött.

    - Hánynom kell! – nyögtem ki. Mást nem tudtam mondani.

    - Már itt vagyunk, és kiszállhatsz levegőzni. – jött a megnyugtató válasz.

    Szinte kiugrottam a kocsiból, hogy levegőhöz jussak, de még hányni sem mertem, annyira szétcsúszva éreztem magam. Elég kellemetlen lett volna egy rakás érkező ember előtt a parkolóban elokádni magam. Így hát fogtam a megrakott sporttáskám, és berohantam a strand bejáratán. Elfutottam az első medencéig, ott megálltam egy pillanatra, és a szél fújta fodrozódó kék hullámokra koncentrálva, próbáltam csillapítani háborgó gyomromat. Nem nyugtatott meg. Akkor már csak a mosdó képe lebegett szemem előtt. Addig futottam, míg meg nem találtam. Berohantam, magamra csaptam a fülke ajtaját, és kihánytam magamból a félelmeimet. Óriási megkönnyebbülés lett úrrá rajtam. Halálos nyugalommal sétáltam ki a mosdóból. A többiek már a strand területén vártak. Csatlakoztam hozzájuk, és elsétálva a felállított ring mellett, beléptünk a sportépületbe, ahol az öltözők voltak.

    Nagyon jól éreztem magam, tényleg minden félelmem eltűnt. Jött egy busz, felszállt rá a lámpaláz, és elvitte jó messzire tőlem. Óriási szívességet téve nekem ezzel. Egyszerűen pille könnyű lett a lelkem. Tudtam, hogy nincs már mitől tartanom, megcsinálom és kész. Bátran oda állok a pofon elé. Már nincs vissza út. A játék elkezdődött.

    Ott álltam beöltözve piros harci díszben, fejvédővel, mint egy páncélos osztag tagja. Hülyének éreztem magam ebben a szerelésben, de végül is, kit érdekel a jelmez, ha leütöd a másikat, vagy éppen a pofon elől hajolgatsz. Senkit nem fog érdekelni mi van rajtad, csak az, hogy hogyan bokszolsz.

pofon

    Én következtem, bemondták a nevem. Felsétáltam a ringbe, beálltam a sarokba és vártam. Azon kívül, hogy tudtam bunyóznom kell, más bokszolói etikettről halvány fogalmam sem volt. Így vártam a bírói utasításokat. Majd jött is a bíró, ellenőrizte a felszerelést, az-az a védő kiegészítőket a jelmezed alatt. Még a szádba is belenézett, hogy lássa van-e fogvédőd. Végül középre hívott, ellenfelemmel együtt. Ott álltunk középen, mint két kis betojt béka. Félszegen pislogtunk egymásra. Két tizenéves tinédzser lány, akik életükben először mérkőznek meg. Ráadásul egy rakás strandoló előtt, akik úszógumikkal, vízipipákkal, meg békatalpakkal állnak a ring körül, nyavalygó gyerekeiket fogva. Szóval nem lehetett panasz a közönségre.

    Kezet fogtunk, vagyis bokszkesztyű pacsit adtunk egymásnak, annak jeleként, hogy szabályosan fogunk megküzdeni egymással, majd visszasétáltunk a sarokba és vártuk a gongot. Az-az a meccs kezdetét jelző hangot. Ekkor elindultunk egymással szembe. Amint középre értünk, mint az eszelős vadállatok elkezdtük ütni egymást. Nyoma sem maradt a félős békáknak. Azt sem tudtuk mit csinálunk, de a lényeg, hogy megkaptam életem első bokszos pofonját, amitől vérszemet kaptam.

    Évekkel ezelőtt, még 3x2 percet kellett bunyóznunk amatőrként. Pofozkodó lányokból sem volt túl sok, de akik voltak rendesen megküzdöttek azzal, hogy ugyan olyan elismerésben részesüljenek, mint a fiúk. De egy ilyen férfias sportban ez elég nehéznek bizonyult. A lényeg, hogy mi lányok, akik ezt választottuk tudtunk miért sétáltunk be a ringbe bokszolni. Aki nem tudja, annak nem sok keresni valója van ebben a sportban. Itt küzdened kell, talpon maradni, ha egy óriás maflást kapsz, akkor is. Ha a seggeden veszed a levegőt, és az orrodból ömlik a vér, bírnod kell tovább. És megeshet, hogy a hétvégi bulit, vagy a randit az álom pasival le kell mondani egy orbitális lila monokli miatt, ami a szemed alatt éktelenkedik.

    Végig csináltam életem első meccsét. Magasba emelték a kezem én pedig életemben nem voltam még olyan boldog, mint akkor, azon a verőfényes nyári napon. Egy kislány álma valóra vált. Akkor már tudtam, hogy a boksz bizonyosan az életem része marad. Nem számított mennyi pofont fogok kapni, mennyit kell küzdenem, vagy éppen mennyi meccset fel kell adnom.

    Akartam, nem számított mibe fog kerülni. Nem számított, hogy minden délután egy büdös edzőteremben kell erősödnöm, az sem hogy nem tudok bulizni, és barátokkal lenni, hogy elvesztem a szabadságom, és fiatal éveimet. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, minél több meccsen verekedjem át magam. Majd elindultam egy hosszú úton, ami olykor egy-egy szakadékkal, végeláthatatlan tengerekkel, és óriási hegyekkel volt övezve. De én átlendültem a szakadékon, átúsztam a tengereket, és átmásztam a hegyeken, sőt még sárkányokkal is megküzdöttem. Minden percért megérte, és minden csatáért hálás vagyok. Mert minden pofon után erősebb lettem, nem csak a ringben, hanem az életben is.

pofon